2. A pedagógiai tudás rétegei

Az egyik általánosan elterjedt tévhit a pedagógus pályával kapcsolatban, hogy a tanárnak elég ismernie a saját szaktárgyait és már is kiválóan tudja azt tanítani. Persze ennek az ellentéte sem igaz. A szaktárgyi tudás jelentőségét senki sem vitatja, azonban a tanítás azt kívánja, hogy a tanár a legoptimálisabban transzferálja saját szaktudását. Optimális transzferálásnak nevezzük az adott tanuló, illetve tanulócsoport szempontjából leghatékonyabb oktatási stratégiák megválasztását, illetve alkalmazását (1. ábra), amelyek a tanulók meglévő képességszintjeinek figyelembevételével az elérhető legjelentősebb tudásnövekményt, képesség- és személyiségfejlődést eredményezi. Tudjuk, hogy ez csak ideális esetben teljesíthető, de ebből az az általánosan elfogadott tézis következik, hogy a pedagógiai tudás szerkezete körvonalazható és vizsgálható.

A 2. ábra a pedagógiai tudás egy lehetséges szerkezetét mutatja az oktatási folyamat minden szakaszában. Egy gyakorló pedagógus az ábrán látható tudáselemeket mind a tervezés – felkészülés a tanórára –, mind az oktatás – a tanulók tudásának kiszélesítése, elmélyítése –, mind pedig az értékelés – pedagógiai munkánk hatékonyságának mérése – során egyaránt felhasználja.

A pedagógus szaktárgyi tudásának széleskörű alapműveltségen kell nyugodnia, amelyet művelődéssel folyamatosan fejlesztenie kell. Az eszköz jellegű tudás a taneszközök készítésének és az oktatási folyamatban való alkalmazásának elsajátítását jelenti. A mesterségbeli tudás elsősorban a tanításról, a tanulásról valamint a tanulók életkori sajátosságairól szóló ismereteket jelenti. A pedagógiai problémamegoldással, döntésekkel kapcsolatos tudást, amely olyan speciális pedagógiai képességek rendszerét jelenti, mint például a hatékony osztályvezetés, szakmai ítélőképességnek nevezzük. Ezen tudásrétegek mindegyike pedagógiai tapasztalatszerzéssel és hatékony továbbképzésekkel fejleszthető.

2. ábra

Az előbb említett rétegek közül, most a pedagógusok mesterségbeli és eszköz jellegű tudásában bekövetkezett változásokat vizsgáljuk meg az információs társadalom kihívásainak tükrében. A XX. század végi pedagógus mesterségbeli tudása a felgyorsult és globalizálódott társadalmi, gazdasági átalakulások tükrében az alábbi változásokat, illetve hangsúlyeltolódásokat igényli:

1. A tanárközpontú tudásátadó modell mellett fokozott szerepet kell, hogy kapjon a tanulóközpontú tudásfelfedező modell (3. ábra).

   Mint az az ábrából is kiderül, a passzív tanuló a tanulási folyamat aktív, konstruktív résztvevőjévé válik. A jól szerkesztett tanulási programok lehetővé teszik, hogy a tanuló önállóan fedezze fel saját tanulási stratégiáit, dönthesse el a tananyagfeldolgozás ütemét és irányát. Az a tanuló, aki az iskolarendszerű ismeretszerzés során elsajátítja az önálló ismeretszerzés képességét, az a munka világában is késszé és képessé válik az önálló ismeretszerzésre, így válik aktív és kreatív polgárává az információs társadalomnak.

   A 3.b) ábrán értelmezett tanulási környezet lehetővé teszi az új információs és kommunikációs technikák alkalmazását. Amíg a hagyományos oktatás tanulási környezetére a rendszerközvetítő, addig a tanulás konstruktív modelljére a rendszerkialakító jelleg a jellemző. A multimédia és az Internet különösen alkalmas a szituatív tanulási környezet kialakítására, amely átmenetet jelenthet az iskolarendszerű tananyagfeldolgozás és az élethosszig tartó tanulás között.

2. A tananyagfeldolgozási stratégiákban hangsúlyos szerepet kell, hogy kapjanak a tanulók önálló tanulása, öntevékenysége valamint problémamegoldó gondolkodása, amely az alábbi hangsúlyeltolódásokat igényli:

   Memoriter		Gondolkodás
   Elkülönülő ismeretrendszer		Kapcsolatokra épülő ismeretrendszer
   A tanulás külső szabályozása		A tanulás belső szabályozása
   Külső motiváció		Belső motiváció
   Frontális osztálymunka		Individuális, illetve team munka

   
   
3. Az előző két pontból következik egy jelentős hangsúlyeltolódás igénye a tanári szerepekben, amely az alábbiakban nyilvánul meg:
   
   1. a gondolkodás és a tanulás irányítása
      • a megfelelő tanulási környezet és tanulási módszerek biztosítása,
      • a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése a reproduktív és produktív alkalmazás által,
        
   2. közreműködés a tananyag feldolgozásában, közvetítésében
      • tanulási stratégiák ajánlása,
      • a tanulási folyamat csomópontjainak kiépítése,
      • a „tudásháló” szervezése,
      • didaktikai feladatok megoldása.
        
   3. a tanulási folyamat középpontba állítása
      • a tanuló munkájának nyomon követése,
      • a tanuló munkájának azonnali kiértékelése.
        
        

a) Tudástranszfer modell

b) Knowledge-discovering model
3. ábra

A legjelentősebb fejlődés az elmúlt néhány évben a taneszközök területén figyelhető meg. A taneszközöknek a tanítási-tanulási folyamatban betöltött szerepében az alábbi változásokra van szükség:

• szerkezetváltás, mely szerint a tananyag-közvetítés szekvenciális modelljét a tudásfelfedező modell kell, hogy kiegészítse. A tananyagfeldolgozás optimális útvonala a tanuló egyéni képességeihez könnyen igazítható (4. ábra).

  
  

  Szekvenciális tudásmodell

  Tudásfelfedező modell 4. ábra

• a megjelenési mód változása, mely szerint a szemléltető, „közlő” taneszközök mellett egyre inkább döntő szerepe kell, hogy legyen az „interaktív” taneszközöknek.
  
• a taneszközökhöz való hozzáférés kiszélesedik, így azok hely- és időfüggetlenné fognak válni,
  
• a kommunikáció jellegének megváltozása, amely lehetővé teszi az elektronikus tananyagok széleskörű elterjedését az oktatásban (5. ábra),
  
  
  
  

  5. ábra

  
  
  
• a visszacsatolási mód megváltozása, amely a tananyagegység feldolgozása során megvalósuló folyamatos számonkérést jelent,
• a feldolgozás módjának megváltozása, könnyű differenciálást tesz lehetővé.